|| [30.v.] a csata napja iránt a törökkel megegyesűlni, kivevén a lesbőli támadásokat. Ezenben népünk Istenhez fohászkodik. Végre harmadnapra, nap keltekor már, megütköznek, s hét óránál tovább keményen folyt a harcz; a mieink, a számlálhatatlan sokaság által mindenfelől körülvétetve, mindaddig amíg lehetett, hősileg megálltak. Végre a diadal az ellenség részére hajlott, s a mieink roppant vereséget szenvedének. Mindamellett János három ízben rendezi újra a sereget, s a királyt sem akarta magára hagyni, – kit már elfogottnak, vagy az elfogatás veszélyében forogni látott – hanem azon csoport mellett soká hősileg vívott, számos sebet kapva a teméntelen ellenségtől; esdekelve kérvén emberei, kik a vezér sebesűltével elcsüggedtek, ne döntsön sikertelen halála által, merészen rohanván az ellenség közé, végveszélybe mindent || [31.r.] (mert ha az a férfiú akkor elesik, országunk menthetetlenűl veszve van) a csatából, kimerűlve és sebesűlten, távozik. Ludovicus. Akként tett János, mint Lucius Paulus, ki midőn a rómaiak Cannae mellett a csatát, a másik consul, Terentius Varro esztelensége s léhasága miatt elveszíték, inkább tiszttársa hibáinak helyrehozására, mint személyes érdekére gondolt. Zsigmond. A királyt magát illetőleg, eltérők ugyan a vélemények; némelyek azt állítják, hogy a csatában esett el, mások szerént a török táborban. De Jánost még ily csatavesztés sem csüggesztette el; hanem kevés hónap alatt kitelhető sereget gyűjtött, s hír szerént ötször ütközött meg azon évben a törökkel, s mindig diadalmasan. || [31.v.] |