|| [20.v.] et moenia diruta essent nullaque defendendi spes, conditiones deditiones accepit, ut videlicet solus relictis impedimentis et armis libertate donaretur; alii omnes in deditionem venerunt. Solus hic ad Turchum profugit, aliis tamen libertate permissa quo vellent abeundi aut redeundi; sed praeter praefectum qui rediret, inventus est nemo, adeo commoti sunt omnes tanti principis clementia, qui cum eos iure belli potuisset occidere, tamen pro innata mansuetudine ac benignitate sua veniam illis dedisset omnesque salvos esse voluisset. Lodo. Ad Magni Alexandri exempla me revocas, qui devictis in Asia principibus regna restituit; matrem et uxorem Darii Persarum regis a se debellati tanta comitate || [21.r.] ac libertate prosecutus est, ut eius audita morte Sisigambis Darii mater amarissime fleverit nec ultra in vita esse potuerit; – aut Caii Caesaris, qui tunc maxime gloriabatur, cum acerrimis hostibus ignoscebat, qui saepenumero verbum illud usurpabat: Dignum te Caesaris ira nullus honor faciet; – vel potius ad Iesu Christi pracepta, qui et ipse pro persequentibus oravit, cum ad institutionem nostram dixit: Pater, ignosce istis, qui nesciunt, quid faciant. Mihi vindictam, et ego retribuam, dicit Dominus. Nulla re propius ad Deos accedimus, quam dando, sublevando, ignoscendo. Nihil habet regum fortuna maius, quam ut possint, nihil melius, quam ut velint servare quam plurimos. Animum vincere, iracundiam cohibere || [21.v.]

|| [20.v.] miután a védművek lerontattak s a védelem reménye veszve lőn, a feladás föltételeit elfogadja, t. i. hogy egymaga, poggyászát és fegyvereit ott hagyva, szabadon mehessen; a többiek mind rabúl estek. Ő maga menekűlt a törökhöz; hanem a többiek szabadságot nyertek, menni ahová akarnak avagy maradni; de a vezéren kivül egy sem találkozott aki visszamenne, olyannyira megragadta mindnyájokat a nagy fejedelem kegyelmessége, ki hadi-jognál fogva megöletheté, de született szívjósága és kegyessége folytán, bocsánatot ada s bántalommal senkit nem illetett. Ludovicus. Nagy Sándor példáira emlékeztetel, ki Ázsia meghódított fejedelmeinek visszaadta országaikat; az általa levívott persa király Darius anyja- és nejével oly nyájasan || [21.r.] és nemeslelkűleg bánt, hogy halálát hallva Sisigambis, a Darius anyja, keservesen sírt és élni tovább nem akart. Vagy a Cajus Caesáréra, aki fő dicsőségének azt tartá, ha legbőszebb ellenségeinek megbocsátott, s gyakran élt e mondással: „Nincs oly dicsőség, mely téged Caesár haragjára méltóvá tenne.” Vagy inkább a Jézus Krisztus tanításaira, ki maga is könyörgött ellenségeiért, mondván a mi tanúlságunkra: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek. Enyém a bosszúállás és én megfizetek, mond az Úr. Semmi sem emel bennünket az istenekhez közelébb, mintha adunk, segélünk, megbocsátunk; a fejedelmek szerencséjének legfőbb adománya az, hogy képesek – s legszebb az, hogy akarnak boldoggá tenni minél többeket. Erőt venni keblünkön; fékezni a harag érzéseit; || [21.v.]