|| [29.v.] stantinopolitani. Verum de coniungendo exercitu aliter ac convenerat accidit. Nam cum imperator Constantinopolitanus de constituendo die legatum quendam suum sibi sanguine coniunctum, sed hominem sane imprudentem ad nostros misisset, ut res tutius sine litteris agi posset, ad regulum illum Racenum, quem ipsi despotem appellant, pervenit; is autem regulus medium quendam inter regem nostrum et Turchum se semper exhibet et qui fortior aut felicior sit, illi favet. Hic omnem rem regulo aperit, qui veritus ne si nostri in hoc bello victores extitissent ipse quoque in nostram ditionem concederet, legatum multis largitionibus corrumpit, ut, quicquid a nostris responsum fuisset, ad eum in reditu reverteretur. Ille rediens responsa patefecit. Itaque || [30.r.] fictitias litteras componunt, et alium congregationis terminum Imperatori Constantinopolitano mentiuntur neque rettulit corruptus se cum Rhaceno fuisse. Ita cum nostros diu auxilia expectando sua fefellisset opinio, ad statutum diem indictumque terminum cum adesset Turchus ingentem multitudinem secum ducens, varia inter nostros exoritur sententia. Ianus, ut prudentissimus imperator, cum tanta turba pugnandum dissuadebat, armatorum enim supra ducenta millia Turchus habebat. Rex autem noster, utpote magnanimus princeps, fugere turpe existimans, non multitudini solum, sed paucis etiam deum favere dicebat tempusque pugnandi ad diem tertium proponi iussit. Sic enim solent semper nostri de dimicandi || [30.v.]

|| [29.v.] beléegyezésével indíttatott. De a sereg nem egyesítetett, miként elhatározták volt. Mert midőn a konstantinápolyi császár, a határnap kitűzése végett követét, aki rokona, de vajmi oktalan ember volt, hozzánk küldé, hogy írás nélkül, biztosabban intéztethessék el a dolog: útközben azon rácz fejedelemhez érkezett, kit ők despotának hívnak, hanem e fejedelem királyunk s a török közt ingadoz mindig, s annak pártjára kél, aki erősebb vagy szerencsésebb. Itt a fejedelmet mindenről értesíti; s ez, attól tartván, ha e háborúban mi lennénk győztesek, őmaga is uralmunk alá kerüljön: a követet nagy ajándokokkal megvesztegeti, hogy bármi választ kapjon tőlünk, visszajövet térjen be hozzá. Amaz, visszatérve, tudatja vele a feleletet. || [30.r.] Leveleket koholnak tehát, s más határnapot hazudnak a konstantinápolyi császárnak találkozóúl; azt is elhallgatá, megvesztegettetvén, hogy a rácznál volt. Ekként a mieink, soká várva a segélyt, véleményökben csalódván: midőn a kitűzött napra s megállapított határidőre a török, teméntelen sereget hozva magával, megérkezett: eltérő vélemények merűlnek föl a mieink között. János mint bölcs vezér, nem javallá a megütközést e roppant haddal; miután a török tábora kétszázezret meghaladott. Hanem királyunk, mint hős lelkű fejedelem, undoknak tartván a megfutamodást, azt mondá, hogy Isten nem csak a sokaságnak, de a kis számnak is pártfogója, s a csatát harmadnapra rendelé tűzetni. Mert a mieink ekként szoktak mindig || [30.v.]