|| [22.v.] non deflexit. Sig. Hic tamen ingenti malo et damno affectus est rex; nam summe dilectum fratrem, Andream Pongoratium, tormento circa oppugnationem percussum perdidit, virum sane fortissimum miraeque indolis iuvenem ac in re militari peritissimum. Hunc fratrem saepissime reminisci solet et immaturam eius mortem molestissimo animo ferre. Erat autem hac ratione regis frater, quod mater huius regis mater sorores extiterant. Lodo. Sic habet rerum natura, o Sigismunde, ut mala bonis semper adiuncta sint, quod bene Alcmena illa Plautina declarat his verbis: Satin parva res est voluptatum in vita atque in aetate agunda, prae quam quod molestum est; ita cuique comparatum est in aetate hominum, ita diis || [23.r.] est placitum, voluptatem ut moreor comes consequatur, ut incommodi plus malique ilico adsit, boni si quid obtigit. Paulus Aemilius nunc felicissimi, nunc miserrimi patris clarissima repraesentatio, ex quatuor filiis formae insignis, egregiae indolis, duos iure adoptionis in Corneliam gentem Fabiamque translatos sibi ipsi denegavit, duos ei fortuna abstulit, quorum alter triumphum patris funere suo quartum ante diem praecessit, alter in triumphali curru conspectus post diem tertium expiravit. Itaque qui ad donandos usque liberos abundaverat, in orbitate subito destitutus est. Sig. Superest adhuc Andreae illius frater natu maior, Pangoracius qui Transilvaniensem prae- || [23.v.]

|| [22.v.] Zsigmond. Azonban itt roppant csapás s veszteség érte a királyt; mert hőn szeretett rokonát Pongrác Endrét, kit ostrom-közben ágyú-golyó ért, elveszíté; valóban kitűnő tehetségű, hős és hadügyekben igen jártas ifjú férfit. E rokonáról igen gyakran emlékezik s kora halálát nehéz szívvel szenvedi. Rokona pedig a királynak azon oknál fogva volt, mert anyja és a királyné testvérek valának. Ludovicus. Ez a dolgok rende, ó Zsigmond, hogy a jónak örökös társa a rosz, mit Plautus Alcmenája helyesen fejez ki ekként: „Vajmi kevés a gyönyörűség az életben ahoz képest ami sújtol. Mindenkinek sorsa ez az emberi életben; akként rendelék az istenek, || [23.r.] hogy az örömet társként kísérje a keserv, s ha mi jó ért bennünket, annál több galiba és rosz kövesse rögtön.” Paulus Aemilius, most a legboldogabb s viszont legsújtoltabb atyának leghűbb képe, szépalakú, nagytehetségű négy fia közűl kettőről, kik örökbefogadás által a Cornelius és Fabius családokba vitettek át, őmaga mondott le, kettőtől a sors fosztotta meg, kiknek egyike, atyja diadalmenetét négy nappal előzte meg temetésével, a második harmadnapra hogy a diadalkocsin látták, elhúnyt. Tehát aki oly gazdag vala, hogy gyermekeit el is ajándékozhatá, egyszerre árvaegyedűl maradt. Zsigmond. Él még amaz Endrének bátyja, Pongrácz János, Erdélynek kormányzója, || [23.v.]