|| [36.v.] keleti királyt felűlhaladott; olvassuk, hogy a rómaiaknál az idősb Cato, azon ország nagy és előkelő férfia, a tudományok minden nemeiben jeleskedett; ki, nehogy bármiben fogyatkozzék, agg korában is a görög tudományokra adta magát, s valamikor a Senatusba jött, rendesen valami könyvet hozott hóna alatt, hogy ha a Senatust még nem lelné teljesen, míg egybegyűlt, azalatt valamit olvasgathasson s időt ne fecséreljen. Scipio Africanus, Paulus Aemilius fia, nagy tudományos képzettségű férfiú vala, miután Terentius művei is Scipiónak tulajdonítatnak. Julius Caesar pedig oly gonddal viseltetett a tudományok és írók iránt, hogy a tudósokat nagy jutalmakkal édesgeté mindenhonnan, és hogy a városban levők megmaradjanak, különös kitűntetésekkel buzdította; s ő maga is a tudományoknak || [37.r.] élt olyannyira, hogy a tudósok egyező ítélete szerént, egy vonalon állna a legképzettebb férfiakkal. Az ékesszólást úgy tanúlmányozta Caesar, hogy magával Ciceróval, a római szónoklat mestere- és díszével, mérkőznék és versenyezne. Cajus Caesar, lelkének ama rendkivűli elevensége szerént, ugyanazon időben egyszersmind ovasott, írt, válaszolt, hallgatott s irnokainak négy sőt hét rendbeli levelet is mondott tolla alá. Ama dicső Octavianus császár oly érdekeltséggel viseltetett a tudományok iránt, hogy az olvasásra kitűzte órákat soha egyébre mint tanúlmányozásra nem fordítá, s korának minden kitűnő elméit gazdagon pártfogolta; nem csak szónoklatokat, hanem párbeszédeket s egész költeményeket tűrelmesen végig hallgatott, s midőn egyszer az élelmiszerek hiánya Romában annyira zaklató volt, hogy az idegenek || [37.v.] |