|| [3.v.] dederit et tibi non ingratum fuerit, alio quodam orationis filo contexere disposui, nunc veluti primitias quasdam mittimus, quas si maiestati tuae non displicuisse cognovero, maiora deinceps aggrediamur. Interim bene vale, Christianae gentis decus et gloria. || [4.r.] Ad serenissimum principem et inclitum Pannoniae regem divum Matthiam Lodovici Carbonis dialogus de ipsius regis laudibus rebusque gestis Collocatores sunt insignis Quinqueecclesiensis episcopus Sigismundus Hernestus, et Ludovicus Carbo. Lod. Ad nos tandem fugitivum istum Quinqueecclesiensem episcopatum forti manu, mi Sigismunde, retraximus. Sic profecto sperandum semper duxi, sic praesagire mihi animus videbatur et ob paterna merita, et ob egregiam animi tui praestantiam morumque modestiam, quae non minus, quam doctrina et eloquentia prudentissimis regibus placere consuevit. Sig. Sic humanissimo || [4.v.]

|| [3.v.] enged s Te nem fogadod kedvezőtlenűl, más alakba szándékozom ölteni; most mintegy kísérletként küldöm, s ha látom, hogy Fölséged némi kegygyel fogadandja, később nagyobbakba fogok. Ezenben élj boldogúl, Te, a keresztény nemzetség dísze és dicsősége. ||

[4.r.] Párbeszéd a fönséges fejedelem s Magyarország dicső királya, Mátyás dicső tulajdonai s viselt dolgairól: a királyhoz intézve.

Beszélgetők: a nagytudományú pécsi püspök Erneszt Zsigmond és Ludovicus Carbo.

Ludovicus. Elvégre visszavontuk erős karral magunkhoz, ó Zsigmondom, ezt a szökevény pécsi püspököt. Valóban úgy is reményltem mindig, azt jósolám lélekben magamnak mind öseid érdemei-, mind kitűnő képességed- s szerény erkölcseidnél fogva, mik a bölcs királyok tetszését nem kevésbé bírják, mint a tudomány és ékesszólás. Zsigmond. Igy tetszett az, ó Lajosom,  || [4.v.]