|| [2.v.] kik a te Fölségedhez tisztelgés végett közelednek, nem távoznak tőled adományozatlanúl; szónok, költő, bölcsész, bár mi túdós férfiakat, pénz- és ruházattal megtisztelve, nagy értékű lovakkal megajándékozva ereszted el s kötelezed le, hogy Reád emlékezzenek. Ez ugyanis a királyok és fejedelmek tulajdonképi erénye; mert bármi dús mértékben bírjanak is a többivel, s csupán a bőkezűség hiányozzék: megszűntek méltók lenni a fejedelmi polczra, mire érdemessé egyedül a jótékonyság teszen. Istent magát sem szeretnénk, ha kegyelmeit megnyerni nem reménylenénk. Amit te, ó jóltevő Mátyás király, jóltudni látszatol, ki a bármi nemben kitűnő elméket adomány-, segéd-, s gyámolítással örökre lekötelezni meg nem szűnöl. Ekként levén ez, bizonyos kötelességévé || [3.r.] s mindazoknak, kik a tudományokkal foglalkoznak, hogy nevedet az utóvilág előtt halhatatlanná tenni ügyekezzenek. Amit én is, haugyan közéjök sorozandó vagyok, tehetségemhez képest megkísértek, főleg miután arra alattvalóid által, kik ez idő szerént itt, tanintézetünkben, nagyszámmal mulatnak, buzdíttatom s lelkesíttettem, s különösen a tisztelendő és nagytudományú fő-pap Erneszt Zsigmond által, ki a te magasztalásodban kifogyhatatlan, s ha ura és jóltevője, Mátyás király nevét kiejti, mintha a legédesb mézet élvezné ajkaival. Ennélfogva párbeszédet írtam, melyben őt magammal a Te dicső tulajdonaid- s tetteidről beszéltem: futólag azonban és röviden; mit, ha Isten élnem || [3.v.] |